Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


El Camino 1. nap : Saint Jean Pied de Port - Roncesvalles, 26 km

Május 31. kedd: Hegy, hideg, vadregény

 

A viszonylag korai lefekvés után reggel fél hatkor ébredtem. Az egész terem csendben készülődött, valami enyhe feszültség vibrált a levegőben. Mi is elkészültünk, de a felszerelést alaposan leellenőriztük, a botokat beállítottuk. A lányokkal a ház előtt toporogtunk kicsit, igyunk-e kávét, vagy induljunk inkább. Rólam tudni kell, hogy a reggeli kávém nélkül egy zombi vagyok, se kép, se hang. Most mégis megszavaztuk, hogy inkább induljunk, aztán az első helyen majd megállunk.

Elindultunk felfelé az úton, és nagyon hamar odaértünk a városkapuhoz. Átlépve rajta - juhééé, ez már a camino! - annyira gyorsan váltott meredekre, hogy nem győztem kapkodni a levegőt. Jött lefelé egy autó, én pedig igyekeztem gyorsan áthaladni előtte az úton, hogy ne zavarjuk egymást, erre úgy megcsúsztam, hogy majdnem hanyatt estem a zebrán. Ez a bakancs életveszélyes a nedves úton, de amin szinte garantált az esés, az a nedves festett felület.

Innen kezdve monoton lépkedtem tovább, és bár szégyen, gyakorlatilag mindenki lehagyott. 70 évesek lazán elsétáltak mellettem, összemosolyogtam mindenkivel, közben arra gondoltam, hogy ez nagyon ciki. De hát így jár az, aki csak felkel és jár - izé, elindul - mindenféle túra - előedzettség nélkül. Lassan haladtam, de haladtam, sokszor megálltam lihegni fél percre, aztán mentem tovább. A meredekség egyre durvább lett, a bokám meg egyre csúnyábban ropogott. Az első képemet fél kilenc körül lőttem, az idő hasonló volt az előző napihoz, ború, köd, pára, némi esőféle.

20160531_083138--648-x-486-.jpg

Az öltözék sem volt egyszerű, fújt a szél, fáztam, közben az erőlködéstől kimelegedtem. Esőkabi le, polár gyorsan megszárad, felfrissül, alex fázik. Kabi fel, kabi le.. gyakorlatilag egész nap ezt játszottam. 

Elértünk egy durva kanyarhoz, a reggeli indulók az első egy órai tömörödésből szépen elszakadoztak. A sportosabbak elhúztak, a lassabbak innen kezdve egész nap előzgették, kerülgették egymást. Egy idősebb olasz és szintén idősebb német házaspárral mi is röhörésztünk egész nap, hol leelőztek, hol én őket, egyszerre marha vicces és idegesítő is volt a dolog. Beért néhány magyar caminozó, őket korábban nem is láttam. Váltottunk pár szót, de sokkal edzettebbek voltak, gyorsan eltűntek a szemem elől. Végre találtam egy kis tisztásféle beugrót, itt készült pár fotó. Hála égnek a hátizsákvédőt már korán feltettem, semmim sem lett vizes közben.

20160531_083142--648-x-486-.jpg

Így nem is látszik, mennyire durván emelkedett ez az út, a képre közelítve jobban átjön:

20160531_083142.jpg

A lányokkal ezen a kis tisztásfélén bevártuk egymást, és azon tanakodtunk, hol lehet már egy kávézó. Kis pihenő után elindultunk, és ahogy az már Murphy törvénye alapján lenni szokott, ahogy elindultunk, ott volt a bár. Csak egy picit kellett volna még haladni, de a fáktól és a kanyar miatt nem látszott.

Itt szinte mindenki megállt, mi is fogyasztottunk egy kis életmentő koffeint, - szerencsémre a franciák tudják, mi a hosszú kávé- aztán mentünk tovább. 

20160531_085825--486-x-648-.jpg

 

 

 

  Sanchez bezzeg jól bírta, de a        kávénak ő is örült.

 

 

 

 

 

 

Újabb emelkedők után, fél órával később végre belefutottam ebbe a táblába:

20160531_093431--648-x-486-.jpg

Jesszasz, még 20 km... nem is agyaltam inkább, eltettem a mobilom és összeszorított foggal megpróbáltam ismét egyenletes tempót felvenni. Nagyon fájt a bokám, de nem is számítottam másra. Lassan, de haladtam, végül elértem az Orisson-i vendégházat. Ez albergue is, étterem is, bár is egyben. A lányok már odaértek, letettem végre a vizes zsákom és megjutalmaztam magam egy jó kávéval. Hosszabb pihenőt tartottam, ettem is pár falatot, azt tudtam, most jó ideig nem tudok majd ilyen kényelmes helyen megpihenni. 

20160531_121015--648-x-486-.jpg

20160531_115417--648-x-486-.jpg

20160531_115433--648-x-486-.jpg

Sanchez bajsza is lekonyult már kissé, nyilván ő is érezte, hosszú lesz még a nap... Beszereztem a pultosoktól a pecsétet a zarándokigazolványomba, és folytattam az utat. Innen kezdve már látványosan szétesett a túrázók tempója, az általam "hegyi zerge" - ként emlegetett sportos és edzett emberek kilőttek, mint a nyúl. Köztük volt Roland is, a magyar srác, aki ha jól emlékszem, egy szimpatikus német úriemberrel haladt. Váltottunk néhány szót, de Roland is, az úr is remek tempót tartott, gyorsan lemaradtam tőlük.

Egy göthös csiga sebességével mentem tovább, és bár az idő elég ködös is, esős is lett, élveztem nagyon. A lányokkal néha beértük egymást, néha elszakadtunk. a többi túrázó is hol feltűnt, hol el. Elhaladtam egy farm (tehenészet?) mellett, majd jött a végtelen hegyvidék, a soha véget nem érőn kanyargó beton, dombra fel, le, fel, le... és az állatok. Gyönyörű lovak legelésztek közel az úthoz, és nem zavartatták magukat. Sikerült pár képet készítenem, bár már durván fújt a szél, és esett is, nagyon hideg lett. Aztán megjelentek a kedvenc birkáim, és marha jó kedvem kerekedett (bocsesz, Mr. Beee, hogy otthon hagytalak).

20160531_144933--400-x-300-.jpg

 

 

 

 

 

 

 

20160531_144945--400-x-300-.jpg

20160531_151540.jpg

A birkás területet elhagyva nyaktörő sziklamászást igénylő rész jött, szerencsére gyorsan átjutottam rajta, és elértem a kedvenc részemhez, szerintem az egész camino egyik legszebb szakaszához. Gyönyörű dombok és hegycsúcsok vettek körül, volt szerencsém már több alkalommal járni ilyen helyeken, de mindig képes lenyűgözni a csodás látvány.

20160531_154023--648-x-486-.jpg

20160531_155421--972-x-1296-.jpg

Továbbindulva hamar elértem a Roland forrást, a kút nagyon tiszta, jeges vizű volt, sajnos jókora tócsa és sár vette körül.

20160531_160924--486-x-648-.jpg    20160531_160933--486-x-648-.jpg

A határt négy óra körül értem el, és a kihelyezett táblán láttam, még van hátra nem kevés, de a nagyján már túljutottam. 

20160531_160950--486-x-648-.jpg   20160531_161434--486-x-648-.jpg

Újabb hosszabb szakaszt követően elértem egy menedékházhoz. Roppant vadregényes volt, ahogy a nagy semmi középen ott állt, de nekem marhára tetszett. Egy rakás olasz pasi fotózta éppen, amikor elértem a házat, de mivel nagggyon jó fej vagyok, segítettem nekik és lefotóztam őket. Miután elhúzták a csíkot - szó szerint, csak úgy porzott utánuk az út - letáboroztam bent, és engedélyeztem magamnak egy picit hosszabb, 10 perces pihenőt. Persze kosz volt, és hideg, de a fantáziám meglódult, milyen lenne itt éjszakázni? A ház mellett még egy tűzrakó helyet is kialakítottak. Nem tudom, milyen időnként ellenőriznek itt, de szuper ötletnek tartottam a menedéket. Biztos voltam benne, ez a hely még Noénak is tetszene...

Előszedegettem a vizem és néhány müzlit, de ami a legjobban esett, és hihetetlenül erőre kaptam tőle, az a kókuszos Balaton szelet volt. Vidáman rágcsáltam, amikor megláttam az úton egy magas, nagyobb darab férfit közeledni. Egyedül volt, és mosolygott, köszöntünk egymásnak, majd kicuccoltam, hogy ő is tudjon fényképezni. Én is készítettem pár fotót, majd vérszegény angolsággal, és kézzel - lábbal megkérdeztem, őt lefotózzam - e. Bólintott, mosolygott, és a kezembe nyomta a mobilját. Bátor ember!

20160531_171542--972-x-1296-.jpg  20160531_171520--486-x-648-.jpg

20160531_171514--486-x-648-.jpg  20160531_171507--486-x-648-.jpg

Azt rögtön láttam rajta, hogy hasonló gondolatok támadtak benne a házról, mint nekem, de nem maradt, körbejárt és távozott lassú, de hosszú, sportos léptekkel. Mire magamra vettem a zsákom, és elindultam, már messze járt. Senkit nem láttam az úton, és egy darabig egyedül mentem tovább. Élveztem a csendet, örültem, hogy sehol egy lélek. Visszafordultam és készítettem még néhány képet a házról, majd eltettem a mobilom, ami már majdnem lemerült.

20160531_173544--648-x-486-.jpg

Bandukoltam egy darabig, míg elértem a hegy tetején egy kilátószerű ülőhelyig. Ez volt a hegy legmagasabb pontja, a csúcs. A csajok ott pihentek, és mesélték, hogy egy cseh pasitól kaptak csokit. Kiderült, az a férfi volt, akit nemrég lefotóztam. Hát ilyen a világ, én dolgozom, és más kap jutalmat, de hát mit vártam, férfiak... (természetesen viccelek). Együtt indultunk tovább, és hamar vége lett az útnak. pontosabban, elértünk egy elágazást, ami meredeken levitt minket a hegyről. Egyértelmű volt, már közeleg az út vége. A könyvemben korábban már olvastam, és még otthon, az interneten is, hogy felesleges a nyaktörőt választani. Ez a rész úgy nézett ki, hogy beton jobbra és balra, velünk szemben meg egy nagyon durván meredek, sziklás rész. Az út bal része, ahol a camino sárga nyila látszott, le volt zárva, a jobb nem, de azon nem volt jelzés, a középső sziklán megint volt jel. a lányok tanakodtak, hogy nekivágnak a szikláknak, de én szóltam, hogy akkor majd találkozunk lent, én maradok az úton.

Fájt a bokám piszkosul, egész nap sántikáltam sokat, nem volt kedvem hulla fáradtan egy újabb leesést megkockáztatni a rossz lábammal. A lányok szerint csak az a jó út, szerintem meg nem,  a könyv is világosan ezt írta, úgyhogy én elindultam a jobb irányba. Teljesen kizártnak tartottam, hogy ne lenne jelzés kicsit lentébb, különben nyilván kiírják vagy lezárják azt is. A blogger ekkor élesen rám szólt, hogy ne most kezdjek el különcködni. Meglepődve fordultam vissza. Kissé öreg vagyok már a kioktatáshoz, felnőtt gyerekem van, plusz vagy két évnyi olvasás után, meg a fájós lábammal pontosan tudtam, hogy marhaság lenne azt választani, nekem mégsem jutott volna eszembe, hogy bárkire rápirítsak. Ha számukra ez a kihívás, milyen jogon tenném? Nyugodt hangon azt feleltem, hogy felnőtt ember vagyok, arra megyek, amerre nekem jobban tetszik, erre a blogger durcásan elfordult, és "jó, akkor csinálj amit akarsz" kommenttel elindult a meredeken. A másik hölggyel meglepetten összenéztünk, majd bólintottunk egymásnak, és elindultunk, ő is le a sziklán, én az úton. 

Nem foglalkoztam a dologgal, csak ismét nyomatékosodott bennem, mennyire nem vagyunk egy hullámhosszon a bloggerrel. Általában bárkivel jól kijövök, és ki nem állhatom a rossz hangulatot, de bevallom, nem érdekelt az egész. Mindenki menjen amerre akar, nem mindegy? Alig indultam el, amikor beleütköztem egy sárga nyílba, az Út jelképébe, majd ebbe a táblába:

20160531_190452--486-x-648-.jpg

Az úton végig ragyogóan jelölik, mikor merre menjünk, de előfordul, hogy 1-1 hely nem egyértelmű, na ilyenkor nyugodtan válasszuk az ésszerű utat, eltévedni gyakorlatilag nem lehet, hacsak nem direkt megyünk más irányba.

Nagyon gyorsan, és jó  tempóban haladtam lefelé, aszfalton, döngölt földön és kavicsos úton. További táblák és nyilak már nemigen voltak, ellenben sok vékony pózna szegélyezte az utat sárga csíkkal, lehetetlen lett volna eltévedni. Viszonylag sokat mentem már, és kissé kezdtem unni, amikor érezhetően a hegy aljánál elértem egy farmot. Sok tehén és ló legelészett, végtelenül szépek és jámborak voltak, alig 2 - 3 méterre tőlem.. A mobilomban már alig volt valami energia, de gyorsan készítettem pár képet.

20160531_190037--486-x-648-.jpg  20160531_190657--486-x-648-.jpg

Miután kiértem a gazdaság területéről, elértem a főutat. Szomorú lettem, mert egy tábla szerint még jóval odébb volt a város. Amennyire tudtam, egyenletes tempót diktáltam magamnak, és végre elértem Roncesvalles - t. A betont, aszfaltot meg egy életre megutáltam.

Azonnal megtaláltam az albergue - t, nem is lehetett volna eltéveszteni. Azért benéztem, de a csajokat nem találtam, így kimentem, hogy megvárjam őket. Mégiscsak, együtt indultunk, legalább az első napon együtt is akartam velük beérni. Talán hülyeség, de tudtam, úgyis elválnak útjaink, ez így kerek. Elég sokat vártam, próbálkoztam a mobillal is, de nem lett eredménye, végül elindultam, hogy bemegyek, de megjelent Erika. Kicsit beszélgettünk, amikor odaért Roland. Vele is dumcsiztunk, végül ő bement a szállásra. Már én is indultam volna, amikor megláttuk a bloggert, sántikálva és fájdalmas arccal. Kérdeztem, mi történt, keressünk - e orvost, de nagyon nem volt jó kedve, így hagytam a dolgot. Annyit elmondott, hogy elcsúszott és fenékre huppant a nedves avaron, amúgy semmi baja. A hátán két pici sárfolt lett az esőkabátján, ennyi történt. Akkor jó.

Bementünk, feliratkoztunk, és találkoztunk a reptéren megismert magyar lányokkal is. Sajnos nem nagyon tudtunk csevegni, mert a hospitalero - én már itt elneveztem őket hospi - nak, lényegesen egyszerűbb így, - szóval a hospi sürgetett minket. Kaptunk egy ágyszámot, a cipős beugróban le kellett vennünk a lábbeliket, majd lekísért minket a... nem is tudom, mi volt az, pince, vagy szuterén? alagsor? Összezsúfolt emeletes ágyak, egymáson áthaladó termek, wc és fürdő gyanánt kint az udvaron egy konténer. Jobbra számítottam, de ha végig ilyen helyen kell aludni, azt sem bántam volna persze. Mint kiderült, a cseh férfi fölé kerültem, az ágy felső részére. Nagyon kényelmetlen volt a le - fel mászás a fájós lábammal, de már az sem érdekelt. Kipakoltam, letusoltam, a mosást meg gyorsan el is felejtettem. Inkább felmentem a normál szintre és körbenéztem.

Hatalmas jól felszerelt rozsdamentes konyha, tágas étkező, ételautomaták, tényleg nagyon korrekt és pazar volt a hely.. A folyosón volt egy hosszú asztal, rajta adomány dobozok. Szuper ötlet volt! Mindenki kitehette, amire mégsem volt szüksége, és cserébe elvihetett valamit. Gyorsan átböngésztem a kínálatot, szimpla kíváncsiságból. Volt ott vastag és márkás kötött pulóver, vadiúj fém kulacs, könyvek, meg egy csomó más... odajött hozzám egy idősebb francia hospi, nagyon kedves férfi volt, és kézzel - lábbal csevegtünk, honnan jöttem, meddig megyek és hasonlókról. Kiderült, már korábban kiszúrta a lábam, az érdekelte főleg, hogy bírom. Jól elnevetgéltünk, végül elbúcsúztam tőle és lementem az ágyamhoz. Ekkor érkezett  két orosz pasas egy nagyjából 10 éves fiúval. Le a kalappal, gondoltam, és már vittem volna a telóm tölteni, de meglepetten láttam, hogy az összes konnektort elfoglalták, Az oroszok simán lecsaptak mindre, ahol volt szabad hely, meg sem fordult a fejükben, hogy azok direkt szemmel láthatólag ágyakhoz voltak felosztva. Nem volt kedvem vitázni, a fél terem már aludt, és pont lejött egy hospi leoltani a villanyt. Dühösen másztam fel az ágyra, és végre alaposan megnéztem a lábam. Bedagadt, ahogy a kezeim is, a bokám vérvörös lett és horzsolásos. Ezt nem értettem, de már mindegy volt.

Bevackoltam magam a hálózsákba, és átgondoltam a napot. Rossz lábbal, mindenféle edzés nélkül megmásztam egy meredek hegyet. 163 méterről indultam, 1430 méterre jutottam fel, majd leereszkedtem 962 méterre. Első nap nem is rossz teljesítmény. Erika jól mondta, amikor az albergue előtt találkoztunk: ha fel kell adnia útközben, akkor is nagy dolgot vitt végbe, és büszke lesz magára. Teljesen igaza van. Ma valamit megtettünk, ami nekünk számít, önmagunk előtt nagy teljesítmény, más nem számít. Próbáltam aludni, mindjárt reggel, újabb hosszú kilométerekkel, újabb kihívásokkal.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Xerostomia flexures, incisions clefts larger, cheek; colostomies.

(egoxuciji, 2019.06.09 05:28)

[url=http://mewkid.net/buy-prednisone/]Prednisone Online[/url] <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone 20 Mg</a> uqp.qynp.alex-elcamino.eoldal.hu.qrw.wa http://mewkid.net/buy-prednisone/

Humans cupped swell unwanted arise, bleach.

(ouwoexferiz, 2019.06.09 03:42)

[url=http://mewkid.net/buy-prednisone/]Prednisone No Prescription[/url] <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone Without Dr Prescription</a> omx.evjb.alex-elcamino.eoldal.hu.hzd.gz http://mewkid.net/buy-prednisone/

Your Steer To Blood Exigencies Numbers

(AEmilaJaishkah, 2018.10.03 21:42)

Poids est comment calleux votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur determination pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent prendre offre sang loin de votre coeur. Chaque culture votre manque de sensibilite bat, il pompe le sang par de vos arteres a la flanerie de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/tadalafil-100mg-pas-cher-zero/