Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


El Camino 10. nap: Sto. Domingo de la Calzada - Belorado, 24 km

Június 9. csütörtök: Gennyes sarok, fájdalom. Hol ború, hol derű. Lepukkant kávézó és gyík on camino. Mesés tájak, vízadomány. Ékszerdoboz, X-men, gagyi szállás a rossz döntésem miatt, de barátokkal minden jobb. Bottolvajok! mégsem... Remek este Zével, alig alvás pacsirták miatt.

 

 

Sikerült korán kelnem, talán kevéssel 5 után lehetett, nem kapkodtam, mégis, 6.10-kor már az utcán fotóztam. Ahogy felébredtem, összeszedtem a cókmókom, és kiosontam a folyosóra. Páran ugyanígy tettek, Zé-t sajnos nem láttam.

Ahogy pakolásztam, Eduval és Marekkel is találkoztam, Zé sehol. A földszinten lassan kávéztam, a baki felvételt sem kapkodtam el, de kezdtek gyűlni a népek, inkább elindultam. Ha Zé úton van már, úgyis előttem jár, ha nem, akkor röhögve beér.

A város még aludt, csak néhány zarándok bandukolt a sötétben. Készítettem pár képet. Hűvös volt, de a levegő kellemes. A lábam ma nem szeretett, merev volt a bokám izzott a sarkam és nagyon fájt, de menni kell.

 

20160609_061009.jpg

20160609_061016.jpg

20160609_061053.jpg      20160609_061643.jpg

20160609_061715.jpg

 

Kis csoportokban araszoltam a többi zarándokkal, eleinte alig, de később sokan megelőztek, gyarapodtunk. Egy óra kellett, hogy elhagyjuk a várost, és felmenjünk egy dombon, a Cruz de los Valientes kereszthez. Itt visszatekintve Calzada-ra, készítettem egy képet a városról, ott még sötét volt és borús az ég, a mi fejünk felett már világosabb, és ahol felszakadozott a felhőzet, a nap is kisütött. Picit pihentem, aztán bicegtem tovább. 

 

20160609_071054.jpg

20160609_071102.jpg

20160609_071108.jpg

 

A szokásos végtelen úton párszor leültem, megnéztem és szellőztettem a lábam. Tiszta genny lett a sarkam. Hurrá, hát ezért is fáj ennyire. Szépen gyarapodtak a hólyagok, de nem csak a nagy ritkán otthon is előforduló kis puhák, nemnem! Volt kicsi és nagy, a sarkamon gigászi, és a legtöbb kőkemény. Új kisebb puhák is lettek, nevetséges helyen, mindkét lábamon: a nagylábujjak közénél. Ezek kifakadtak, és az ápolás ellenére szépen terjedtek tovább, egyre nagyobbak lettek. Fújjjjj...

A táj nagyon szép, de az út borzasztó helyenként. Fucking camino, but love you, camino! Úgy számoltam, olyan kettő és három között érek Belorado-ba, plusz, amíg átvágok rajta. 

Végül beértem egy pici faluba, kissé nekivetkőztem, melegedett az idő. Találtam egy... kávézófélét, borzasztóan lepukkant hely volt, de az eladó hölgy nagyon tiszta bögrékben készített kávét és teát. Volt némi rágcsa, kézi készítésű camino-s dolgok, és a szokásos kagylók, csecsebecsék is. Tetszett, hogy a mélyszegénység dacára kihozta a helyből, amit csak lehetett. A kávé és tea donatívós volt, kértem egy kávét, és leültem a bejárathoz kitett egyik székre.

Jól jött a pihenő, nagyjából az út felénél jártam, de már kikészültem. Zével megbeszéltük este, hogy Belorado lesz a cél, de ha nagyon bírja, továbbmegy, végül is, tudok érdeklődni utána. Amikor indultam volna, és felemeltem a hátizsákom, észrevettem, hogy egy kis gyík szlalomozik alatta. Majdnem szívrohamot kaptam. Persze, cuki volt, de félek mindenféle dögtől... csak remélni tudtam, hogy egy vállalkozó szellemű társa nem mászott be a zsákomba. Mivel egy zseni vagyok, még reggel rátettem az esővédőt, így erre kicsi volt az esély. 

 

20160609_113555.jpg

 

A hátralevő úton nagyon szép dombokon haladtam keresztül, és az idő persze megint borult lett. Amint felvettem a pulcsim, kisütött a Nap. Levettem, erre beborult... Ezt játszottam jó darabig.

 

20160609_114318.jpg     20160609_114321.jpg

 

Egy hosszú, kietlen szakaszon szembejött egy autó, és minden zarándok mellett megállt. Nem tudtam, mit akarhatnak, de végül engem is elértek. Kaptam fél liter ásványvizet, igaz, nem volt hideg, de nagyon jól esett, és egy névjegykártyát, ami egy albergue-et hirdetett fedett medencével és masszőrrel. Jól hangzott, de gondoltam, kihagyom, ez biztosan túl drága. Én marha...

Végül elértem Belorado szélét, rögtön egy nagy albergue-be botlottam. Bementem, mert hatalmas kertje volt, olyannak tűnt, ahol Zé megszállna. 

Közben megérkezett egy taxi, és két zarándok szállt ki. A pasik zavarba jöttek tőlem, gondolom, ciki volt nekik a "lebukás". Pedig lehet, csak megsérült valamelyikük, vagy kerestek valakit... eszembe sem jutott mások útját kritizálni. 

Bent egy tágas éterem fogadott, egy pici zarándok pulttal. Switch on pillanatom volt, szép hosszú, kerek mondat ugrott be, és gyönyörűen meg tudtam kérdezni, megleshetem-e a névlistát, mert xy-t keresem, a magyar barátomat. Iszonyú büszke voltam magamra! Megengedték, de Zé nem volt ott. Viszont megláttam a frissen csavart, hűtött narancslevet, és nem bírtam ki, kértem egyet. 2 euró... huppsz.

Továbbmentem. Jó sok gyaloglás után elértem a város központját, nagyon tetszett, olyan volt, mint egy kis ékszerdoboz a múltból. Benéztem pár helyre, Zé sehol. Ember is alig. letáboroztam a központban egy padon, és vártam.

 

20160609_175727.jpg

 

Egy jó hosszú pihenő után végül eluntam magam, Zé nem jelentkezett, úgyhogy visszamentem arra a helyre, ami nem annyira tetszett, de a leírás szerint konyhája is volt. Végre főzök valamit! Kissé hippitanyára emlékeztetett a hely, a nappaliban kanapék, párnák, gitárok, külön cipőtároló, kis kert, végül is, jó lesz, gondoltam, és beregisztráltam.

Sajnos felső ágyat kaptam, hiába próbáltam alkudozni, és pofára is estem, mert a konyhát mi nem használhattuk, fizetős menü volt. Majdnem tovább mentem... de nem tudok angolul, és fogalmam sincs, ilyenkor mi van, visszajár a pénz? Ezt csak nagy nehezen tudtam volna lebeszélni. Morcosan, de maradtam. Tusoltam, mostam. Belestem az egyik külön szobába, itt rendes ágy volt, egy kis éjjeliszekrénnyel, saját kulccsal. Beszéltem a hospinővel, hogy inkább ott aludnék, - plusz 5 euro, de nyugiban nekiláthatnék lábat kezelni, és ágyban aludnék - de sajna már kivette valaki.

Ekkor két dolog történt. a nő rájött, hogy valami nem tetszik, és meg akarta oldani, plusz megjöttek Fede-ék. Borzasztóan megörültünk egymásnak, ők pedig megtudva, hogy én is itt alszom, azonnal a maradásra szavaztak.

A hospi elintézett nekem egy alsó ágyat. Jobb kedvűen hurcoltam át a holmim, de a hely így sem lopta magát a szívembe. A konyha miatt átverve éreztem magam, ráadásul a szoba plafonja ezen a részen alacsony volt, kb. háromszor sikerült lefejelnem egy belógó-kiálló gerendát. Nagy tér volt, de sok emeletes ágy bezsúfolva, túl közel egymáshoz... persze, nem volt annyira rossz, csak sokkal jobbra számítottam 8 euróért. Azért, amikor egy pillanatra lepihentem, kis feliratot találtam a felső ágy rácsán, máris vidámabb lettem..

 

20160609_164959.jpg

 

Lementem, és Fedéékkel töltöttem egy kis időt. Most rendesen bemutatkoztunk egymásnak: Federico, Daniela és Barbara volt a nevük. Beszélgettünk mindenféléről, és tetszett, hogy Fede sem egy angol zseni, jókat röhögtünk a félreértéseken. Fede utána gitározott nekem, aztán próbált tanítani, ami gyorsan kudarcba fulladt. Megfogta a kezem, és elmagyarázta, hova tegyem az ujjaimat a húrokon, mondanom sem kell, egy értelmes hangot nem tudtam összehozni. A hölgyek nagyon aranyosak voltak, miután megértették, hogy sem zenélni, sem énekelni nem tudok, előadtak nekem egy olasz dalt, Fede kíséretével. Nagyon szép volt, csak kicsit szomorú, én pedig örültem, hogy ilyen tündéri barátokat találtam az úton, még énekelnek is nekem!

Jelentkezett Zé telefonon, megbeszéltünk egy talit, és még Chris és Lori is benéztek. Nagyon megörültem nekik, de amikor kérdezték, milyen a hely, nem volt pofám füllenteni, csak azért, hogy maradjanak, így mutogatva magyaráztam, hogy so -so, a konyha csak fizetős, és a kert is kicsi. Azért megköszönték, és "lehet, hogy visszajövünk"-kel távoztak. 

Elindultam a városka központjába, és lefotóztam pár mutatós épületet, fát és kukát. Tudni kell rólam, hogy az X-men a kedvenc képregény - csapatom, és a legkedvesebb szuperhős karakterem pedig Logan, azaz Wolverine. Otthon az egyik haverom Logan-nek szokott becézni, (imádom érte) - naná, hogy az egyik kuka Logan-es volt, a másikon Superman feszített.

 

20160609_175535.jpg     20160609_175545.jpg

20160609_175648.jpg

20160609_175504.jpg   20160609_175734.jpg

20160609_180839.jpg   20160609_180908.jpg

 

Végre találkoztunk Zével, megbeszéltük a napunkat, és bementünk a boltba. Pár kis dobozos sörrel elmentünk az ő albergue-jébe, ahol tágas volt a kert, és leültünk ott, kockáztatva, hogy engem esetleg kitessékelnek. Persze ilyen nem történt, de szomorúan láttam, hogy itt sokkal szebb minden, kényelmesebb, ráadásul van fedett kerti medence... akkor kapcsoltam, hogy pont tőlük kaptam a vizet és a névjegyet. Zé magától idetalált, én meg kártyával se... auuu. Plusz még Loriék és pár ismink is itt szálltak meg, ez volt maga a mélyütés. 

Azért remekül éreztük magunkat, sokat dumáltunk és röhögtünk, de amikor este lett, elköszöntem, és elindultam. Gyorsan lőttem pár képet Zéről, és hazaslattyogtam. Maga a városka szerintem remek, máskor is szívesen sétálgatnék itt.

 

20160609_211918.jpg    20160609_211931.jpg

20160609_212145.jpg

20160609_212152.jpg  20160609_211909.jpg

 

Az alsó jobb szélső kép története, hogy séta közben fotóztam le, de fáradt és lusta voltam megnézni, ki hagyta ott a kéz és a lábnyomát. A kép is életlen lett, de nem érdekelt igazán. Amikor hazaértem és már rendezgettem a fotóimat, akkor olvastam valahol, hogy Emilio Estevez - é, és az apja is csináltatott hasonlót. Hát igen, amikor amcsi filmesek ruccannak át, és forgatnak filmet, ilyen húzásokkal mindenki jól jár, ötletes reklámfogás. 

A szálláson beszedtem a ruháim, és ellenőriztem a bakim, meg a botokat. És mit látok?? valaki egy kendőt kötött az enyémre. Micsoda pofátlanság! - gondoltam, és dühösen leszedtem a kendőt. Nem nagy érték, de az enyém, és nagyon fontos nekem, sokat segít, ne akarja már lenyúlni valaki az orom előtt... kitaláltam, hogy a bottartóban jóóóó mélyre eldugom, így biztonságban lesznek. Ahogy nagy lelkesen gyömöszöltem őket alulra, hát nini, ott figyel a két botom, összecsukva. Aztakurva... hát szépen mellélőttem. Égő arccal gyorsan visszatettem a kendőt, és magamban kalapot emeltem a tulaja előtt, aki ilyen ügyesen feltalálta magát. Remek ötlet volt, majd be is írom a tuti tippekhez.

Miután elintéztem az esti dolgaim, ágyba bújtam. Akadt lelkesen horkoló szobatárs, az éjjel dög meleg volt, és a matrac is leharcolt, nem tudtam elaludni. Mire nagy nehezen sikerült volna, valaki fütyülni kezdett odakint. Nem is zavar annyira, ha nincs nyitva minden ablakunk, plusz, nem pár lépésre csinálja... a haverja válaszolt, aztán kezdték elölről. Néha beszélgettek, vihogtak, aztán megint fütyültek. Ez ment kb éjjel kettőig, nagyjából akkor tudtam elaludni. Másnap eszembe jutott, lehet, a beszélgetők emberek voltak, a füttyögés meg valami madárcsapat, bár nem úgy hangzott. Végül is mindegy, de az biztos, ha szörnyű nem is volt a szállás, vissza ide már nem jönnék, vagy nem szívesen.

 

Jó éjt, ügyes kis lábacskáim!

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.